2014. április 22., kedd

A lánchídi oroszlánok titka

A lánchídi oroszlánok titka

A XVII. század végétől Buda és Pest közötti közlekedés az úgynevezett „repülő hídon”, majd 1776-tól fix hajóhídon történt. A két város forgalmának növekedése, a híd ismétlődő problémái egyre erőteljesebben vetették fel az állandó híd gondolatát, melynek legnagyobb szószólója Széchenyi István volt. Végül Sina György bécsi bankár pénzügyi irányításával, Tierney Clark tervei alapján, Clark Ádám építésvezetésével elkezdődhetett a Lánchíd építése, melyet tíz évig tartó munka után, 1849. november 20-án ünnepélyesen adtak át a forgalomnak. A híd, mint ütőér kötötte össze Pestet és Budát, ami nagyban elősegítette a két testvérváros 1873 évi egyesítését, és dinamikus fejlődését.   

A Kálvária-hegy és sziklavonulatának látványa, s benne a régi kőbánya faragott sziklafalazata szinte Sóskút egyik jelképe lett. Hovatovább nem jelenik meg a világhálón, vagy hagyományosan írott formában egy-egy Sóskútra való utalás, vagy megemlékezés valamilyen formája, hogy ne kísérje egy illusztráció az említett látványról. Elfogultság nélkül elismerhetjük, hogy ez a látvány, s a hegy lábánál elterülő Kőszikla utca, alatta a korábban még kanyargó, de a múlt század második felében „kiegyenesített”, jobb sorsra érdemes Benta patak történelmi múltat idéző összképe, a biai országúton közlekedőknek szemet gyönyörködtető.
Kálvária-hegy és sziklavonulata
   A köznyelv csupán legendaként említi, hogy a sziklafalon látható, fejtéssel kialakított sziklamélyedésből négy kőtömböt vágtak ki a lánchídi oroszlánok kifaragásához. Ugyanakkor néhány publikáció, tanulmány, magának az oroszlánok kőanyagának eredetét, a főváros Kőbánya városrészének bányáihoz köti.
Jó lenne tehát a valóságot tükröző megállapításokhoz, vagy legalább is annak közelébe juttatni az olvasót, ezért nézzünk kissé körbe az archívumokban, és lapozgassunk a korabeli írott forrásokban:
    A lánchídi építkezés megkezdésekor, a munkálatok szervezői és irányítói átfutották a kivitelezéshez szükséges anyagok lelőhelyeit, a szlavóniai erdőket, a bányákat és más helyeket. Így került sor Sóskútra is. A kőbányákba nemsokára angol munkásokat küldtek, akik a 200-240 mázsás darabok kivájásában is gyakorlottak voltak. 1842. augusztus 15-én Tierney Clark és Clark Ádám kíséretében személyesen Széchenyi István is kikocsizott Sóskútra, a kőbányák megtekintésére. Majd megbízásából titkára és hűséges segítője, Tasner Antal, 1847. április 2-án ismételten a sóskúti kőbányákban járt. Korabeli tudósítás szerint a kivitelezés irányítója, a skót származású Clark Ádám szemrevételezéses vizsgálattal, személyesen vette át azokat a durva mészkő falazó tömböket, amelyeket Sóskút bányáiból szállítottak a Lánchíd pilonjainak építéséhez.
   1856. június 9-én Szabó József egyetemi tanár, a kor neves geológusa, akadémiai felolvasásában kiemeli: „Végre hogy a monumentális mívekből, egyik büszkeségünket ki ne hagyjuk, sietek megemlíteni, hogy lánchidunk oszlopzata alul gránitból, fölül sóskúti durva mészkőből áll, melyen nevezetesen az oroszlánok s egyéb szobrászati dombormívek tanúsítják a kő jeles voltát. Ugyancsak a sóskúti durva mészkő szolgáltatja a tunnel[i] szép homlokzatához is az anyagot.”
   A Földtani Közlöny szakvéleményeiben 1904-ben, a kőbányákkal foglalkozó alábbi írásrészletek találhatók:
„A sóskúti bányák tulajdonosa a Székesfehérvári káptalan, s a bányák üzembevétele 1765 óta datált[ii]. A bányában fejhető tömbök igen nagyok, szükség esetén 8 köbméteres nagyságot is lehet kivágni. Legbecsesebbek és díszfaragásra legalkalmasabbak az egyenletesen apró szemű, foraminiferahéjakból álló durvameszek, kivált akkor, ha egyszersmind fagyállók is. E tekintetben azonban igen szeszéjes a magatartásuk, pl. vannak a sóskúti szarmatakorú mészpadok között teljesen fagyállók, amire a lánchíd 50 éves oroszlánjai jó példát nyújtanak, míg ugyanazon bánya más padjai a fagyot nem bírják ki. …A mészkőfejtők között elsőrendű a sóskúti kőbánya. E kőbánya szarmatakorú, ikrás durvamészkő, amelyet jelenleg négy udvarban fejtet a Székesfehérvári káptalan bérlője. A sóskúti kőfejtő telep állandóan 200 kőfaragót és 100 napszámost foglalkoztat, s évenként 18 ezer köbméter mészkövet termel. A bánya a Dunától l7 kilométernyi távolságra van, s iparvágánnyal van Tétényíg[iii] összekötve”.
   Ahogy látjuk, számos dolgozat utal Marschalkó János oroszlánjai kőanyagának Sóskúti eredetére, de hogy a kőanyagot melyik bányából vágták ki, ennek kifejtésére csak következtetéssel próbálkozhatunk.
Az egyik kőoroszlán
   A szakirodalom szerint a durva mészkő három változata közül a harmadik, a durvaszemű változat (vagy másképpen puha mészkő) jellemzi a Budai-hegyvidék előterét alkotó Tétényi plató (Budafok, Diósd, Sóskút) és a kőbányai lelőhelyeket. Közismert a szakmai körökben, hogy a Kálvária-hegyi régi kőbánya különbözik a fent említett kőlelőhelyek, így a sóskúti nagy kőfejtő anyagától, és szemben azok puha, lyukacsos tulajdonságával, az un. középszerű durva változathoz tartozik, tömött és nagy keménységű. Ezt a típusú mészkövet a tradicionális kőműves iparban Forzug típusként szokták emlegetni. Ez a még jól faragható, de keményebb, jó fizikai tulajdonságú mészkő billentheti a mérleg nyelvét a Lánchídi oroszlánok tekintetében a Kálvária-hegyi bánya javára. Ámbár mint láttuk, a nagy bánya mészpadjain igen vegyesen helyezkedtek el a különböző mészkövek, így helyenként ott is megtalálható volt a keményebb, fagyállóbb kő is.
   Marschalkó János vélhetően pályázással nyerte el a szobrászati feladatot. Egy, nem olyan régen publikált, máskülönben remek írásában, maga a szerző is legendaként aposztrofálja a történetet a pályáztatásról, melyhez a művésztábor számára a helyszínt, a bányában érdekeltséggel bíró Barcza György Pusztazámori földesúr biztosította. A művészeti vetélkedő győzteseként Marschalkó kapott megbízást a Lánchídi oroszlánok megalkotására. Csak reménykedhetünk, hogy előbb, vagy utóbb előbukkan a múltból egy biztos forrás és a szép leírás a teljes történet valóságtartalmát bővítheti. 
   Az oroszlánokkal kapcsolatosan más anekdoták is ismeretesek, ilyen például a nyelv nélküli oroszlánok legendája[iv]. A szobrász feltehetően két-két részben faragta ki az oroszlánokat, mint ahogy az illusztráción is jól látható, egy oroszlánhoz két[v] kőtömböt felhasználva. A kőoroszlánok a Lánchíd ünnepélyes átadása után három évvel, 1852-ben kerültek felállításra a hídfők talpazatára.
Marchalkó János síremlék
   Egyébként Marschalkó János annyira megszerette Sóskút mészkövét, hogy a Debrecenben 1865-ben felállított „Haldokló oroszlán” című művét, és több más munkáját is ebből a kőből faragta.
   A sóskúti mészkő szobrászati alkalmassága melletti bizonyságul fontos még megemlíteni, hogy Budapesten és a Monarchia régi területének városaiban, megszámlálhatatlan mennyiségű köztéri szobor és épületdísz készült bizonyíthatóan sóskúti kőből. Nem szólva most a hatalmas mennyiségű kváderkőről, mely az említett terület számos várának, palotájának, templomainak és középületeinek falazataiba épült be, s melynek eredményeképpen a sóskúti mészkő fogalom lett olyannyira, hogy a szakirodalom máig is összehasonlító etalonként használja.
    Végső konklúzióként megállapíthatjuk tehát, hogy a lánchídi oroszlánok sóskúti mészkőből kerültek kifaragásra. Azt azonban, hogy a kőtömbök a sóskúti bányák melyikéből kerültek kiemelésre, bizton nem állíthatjuk. Belátható tehát, hogy mivel e kérdésben a kiindulópontnál vagyunk, s bár úgy tekinthetünk a Kálvária-hegyi régi bányára, mint a lehetséges kőlelőhelyre, mégis helyes, ha megbékélve korlátainkkal, továbbra is kitartunk a legendánál. Valószínű, hogy a teljes igazságot talán már örök homály fogja borítani és a kőoroszlánok titka marad.
De hát annyi baj legyen, az oroszlánok egyébként is fittyet hánynak az eredetükre, ők a hídfők mindkét oldalát díszítve, talpazatukon nyugvó helyzetben, felséges komolysággal néznek alá, mintha maguk is éreznék és hirdetnék a nagyszerű műnek, a Lánchídnak jelentőségét, amelyet ékesítenek.

Zalavári Sándor

FORRÁS:
a. BUDAPEST ÉS KÖRNYÉKE. Írta Hunfalvi János. MTA Lev.tagja. Pest 1859. LAUFFER ÉS STOLP TULAJDONA. Nyomatott Darmstadtban Lange Gusztáv Györgynél.
b. HAZÁNK. Időszaki folyóirat. Hat-hetes füzetekben. Szerkeszti: Török János.Első évfolyam. Kiadja Heckenast Gusztáv. MDCCCLVIII. Pest 1868. Nyomatott Landerer és Heckenastnál. A budapesti lánchíd. Az építő Tierney Clark angol jelentése után írta: Jánossi Ferencz
c. ÚJ  MAGYAR MUZEUM egyszersmind A MAGYAR ACADÉMIA KÖZLÖNYE. Kiadja: Toldy Ferenc. Hatodik folyam: 1856 II. kötet. Tartalom: Budapest területének földtani fejlődése Szabó Józseftől.
d. Széchenyi István. NAPLÓ. Gondolat.1978.
e. Széchenyi István válogatott művei: Köt.1841-1860. Szépirodalmi Könyvkiadó 1991.
f. Természet világa 61.kötet. Magyar Tudományos Ismeretterjesztő Társaság. 1929.
g. FÖLDTANI KÖZLÖNY. XXXIV.kötet, 1904. november-december,11-12 füzet.
h. WIKIPÉDIA. Széchenyi Lánchíd
i. Érdi Center.WWW.erdecenter.hu. A Benta-patak szurdoka és a Sóskúti kőfejtő.
j. ZÁMORI HÍREK. XII. évfolyam. 2.rész 2007. A nagy oroszlánfaragó verseny: Jolánkai Márton
k. Budapest Főváros Levéltára. Csorba László: Híd, város, ország bfl.archivportal.hu/id-7csorba_laszlo_hid_varos_orszag.html.
l. Szeptember Feszt 2011. Kőbánya bemutatkozik. info@szeptemberfeszt.hu
m.WWW.kobánya.hu. KŐBÁNYA ONLINE
n. HÁZAK 2010.nov.12. A főváros geometriai súlypontja. Montvai József  X. ker. főépítész. WWW.hazakmagazin.hu

JEGYZET:
i. Az alagút teljesen 1858 után készült el, szintén Clark Ádám tervei alapján és irányításával. A Lánchíd felöli bejáratát a híd stílusának megfelelően klasszicista stílusban alakították ki, míg a Krisztinaváros felöli homlokzat már a korszellemnek megfelelően romantikus stílusban épült. A kapuzatokat Clark visszavonulása miatt már Reitter Ferenc fejezte be.
ii. Mint tudjuk, a sóskúti követ a rómaiak idején is bányászták, ezt az aquincumi leletek is bizonyítják. A török hódoltsági idején felgyorsult sóskúti kőbányászat eredményeként fürdők, dzsámik épültek a környező városokban. A XVI.sz. második felében épült pld. sóskúti kőből az érdi minaret. Persze a legnagyobb változást a kiegyezést követően beindult gazdasági fejlődést hozta, ekkor a sóskúti bányákban hatalmas mennyiségű kő került kitermelésre a sóskúti kőfaragók és kőfejtők munkájával, az Olaszországból érkezett kőfaragók közreműködésével, a Sóskútra települt Andreetti család irányításával.
iii. A magyar kormány által 1867-ben, 87 folyószám alatt adott előmunkálati engedélyben valóban szerepelt  „ A sóskúti kőbányától Téténynél a Dunáig s a tárnoki állomáshoz” magán lóerőre vasút építése. Az engedélyezett: Ybl Miklós és Dr.Henrich Nep. János volt. De a lóvasút csak Tárnokig épült meg, és mintegy negyven éven át töltötte be áldásos szerepét.
iv. Egy anekdota szerint az oroszlánoknak nincs nyelvük, s ezért annyit csúfolták a szobrászt, hogy az a Dunába ugrott. Valójában még az 1870-es években is élt, és azt üzente a gúnyolóinak: „Úgy legyen nyelve a te feleségednek, mint az én oroszlánjaimnak, akkor, jaj neked” Az oroszlánoknak valójában van nyelvük, csak alulról a járda szintjéről nem látszik.
v. Egy oroszlánhoz kb.18-20 köbméteres kőtömbre lett volna szükség, ennek azonban a fejtése, mozgatása, de még inkább szállítása akkoriban még, enyhén szólva nehézkes volt.

           









1 megjegyzés: